Bujinkan

A Gyokko Ryu


A szájhagyomány szerint a későbbi Gyokko Ryu első technikáit, egy tehetséges palotaőr, vagy egy, a kínai császári udvarhoz tartozó hercegno alkotta meg. A Tang dinasztia leáldoztával (907 körül) egy kínai szerzetes Cho Gyokko (vagy Yo Gyokko) honosította meg ezt, a Japánban eddig ismeretlen harci technikát. Ez a tudás a Suzuki családon belül maradt és öröklődött generációról generációra a Kamakura-, Nambuko- és Muromachi korszakokon át, mindaddig, míg Sakagami Taro Kunishige nem foglalta rendszerbe egy iskola keretében, melynek neve Gyokko Ryu Shito Jutsu. Visszatekintve ez az egyik legrégibb dokumentált harcművészeti iskola a Dai Nippon Bugei Ryu Ha keretén belül. Megjegyzendő, hogy Sakagami Taro Kunishige alapította a Koto Ryu Koppo Jutsu iskolát is. 1532-1555 között Sogyokkan Ritsushi volt az iskola nagymestere, művészetének neve ekkor Gyokko Ryu Kosshi Jutsu volt. Később átvette az iskolát a Momochi család, majd továbbadta a Ryu -t a Toda famíliának, mely család nagymesterétol tanult Toshitsugu Takamatsu, ki tudását Dr. Masaaki Hatsumi -val osztotta meg. Gyakorlásai során Toshitsugu Takamatsu mesterétol és egyben Nagybátjától gyakran hallotta, hogy mint minden más harcművészetben, így a Gyokko Ryu -ban is a legfontosabb az alapformák, azaz a nyolc alaptechnika uralása a legfontosabb. (Ez a mai Kihon Happo -nk) Ezeket az alapelveket Dr. Masaaki Hatsumi is megőrizte és az általa tanított Bujinkan -ban is alkalmazza, ezért a Bujinkan Budo Taijutsu egyaránt alkalmaz blokktechnikákat, ütéseket, támadásokat lágy és kemény testfelületek ellen, izületfeszítéseket. A Kihon Happo a Gyokko Ryu Kata egyes részeiből tevődik össze. A Gyokko Ryu három fő részből áll: - Pusztakezes harc fegyvertelen ellenféllel, - Pusztakezes harc késsel felfegyverzett ellenféllel - Pusztakezes harc karddal felfegyverzett ellenféllel Az utoljára említett terület (Muto Waza) tartalmazza a legfejlettebb és egyben legnehezebb Gyokko Ryu technikákat. Ennek az iskolának legjellemzőbb ismertetője a lábmunkája.(Ellen)támadó mozgásai általában közvetlenek és kemények, oldalirányúak, vagy félkör alakban történnek. Technikái nem a nyers izomerőt, hanem sokkal inkább harmonikus mozgást követelnek. Például egy emelés végrahajtása nem izomerővel történik, hanem az ügyes lábmunkának köszönhetően az ellenfél (pl: csukló)ízületénél úgy kerül megtámasztásra, hogy saját mozgási energiájának köszönhetően (pl: csukló)ízülete, ellenkező irányba feszül, törik. Mivel ezek időigényes mozgásformák, ezért a Gyokko Ryu nagy hangsúlyt fektet az emberi test érzékeny pontjai (Kyoshi) elleni támadásra, ilyenek a nemes belső szervek, izmok, idegek. A Gyokko Ryu blokktechnikái extrém keménységükkel azt célozzák, hogy az ellenfél egyensúlyi helyzete megtörjön, és a blokktechnikát végrehajtó minél kedvezőbb helyzetbe kerüljön ellenfele érzékeny pontjainak támadásához. (Kosshi Jutsu) Mivel ebből eredően nagyon közel kell kerülni az ellenfélhez, ezért a Gyokko Ryu -ban a hátsó kéz az esetleges ellentámadások elhárítására és távolságtartásra szolgál. A Gyokko Ryu egyik leggyakrabban alkalmazott támadó-felülete az ujjhegy. (vö. a Gyokko Ryu régebbi neve Shitojutsu = Technikák ujjheggyel. Shito Ken (Boshi ken) a legismertebb formája az ujjhegy használatának. A hüvelykujjnak nem csak a hegye kerül fegyverkénti alkalmazásra, hanem a kemény pontok támadásakor a hüvelykcsont is szerephez jut. Már a három alapállásból is kitűnik, hogy milyen komoly szerepe van a Boshi Ken -nek; Az Ichimonji No Kamae, HichoNo Kamae és Jumonji No Kamae pozíciókban az első kéz hüvelykujja kifelé áll. A Gyokko Ryu nem csak hatékony pusztakezes technikáiról ismert, szerepel benne számos Katana, Tanto és Bo technika is. Az Iskola mottója: Bushigokoro wa motte totoshi no nasu = A Harcos szíve csodálatos, és egyben a legfontosabb is.


A Gyoko Ryu kilenc elve: A "Nin" azt jelenti, hogy az ember az életével védi hazáját Felejtsd el önmagad, légy türelmes, ne félj semmitol Egy veszélyes szituációban ne mondj semmit Egy eros ellenféllel szemben orizd meg a kimozdíthatatlanság szellemi állapotát Szolgáld és oltalmazd mestered és családod A terhek gátolják fejlodésed Az ittasság befolyásolja érzékelésedet Semmisítsd meg ellenfeled erejét, de védd életét Senkit ne taníts mestered engedélye nélkül.